ADHD

Hiperaktív, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, adhd, attention-deficit hyperactivity disorder, fimota, figyelemzavar, motoros nyugtalanság, tanulászavar, akár, hiperkinetikus zavar, akár hogyan is nevezzük egyet jelent, vélhetőleg neurológiai természetű rendellenesség, aminek vezető tünete a figyelemzavar, kísérő tünetei a hiperaktivitás, feledékenység és a gyenge impulzuskontroll.

Én személy szerint ezeket a gyermekeket és felnőtteket (igen, felnőttek között is sok van, de ők jó esetben megtanulták már, hogy saját viselkedésüket miként korlátozzák, irányítsák) nem betegeknek tartom, csupán más életvitellel rendelkező egyéneknek akiknek több segítség kell, hogy megtanulják miként illeszkedhetnek be az "átlagos" emberek világába. Sok esetben mi nehezítjük meg az életüket, mert ma már nemigen létezik az empátia csak mint fogalom. Pedig ha kicsit jobban odafigyelnénk egymásra minden könnyebb lehetne, nekünk is, nekik is.

Magyarországon az orvostudomány megosztott nézeteket vall erről a szindrómáról. Vannak pszichológusok akik betegségnek vallják ezt, míg sokan elutasítják és az eredménytelen, rossz szülői nevelésre fogják az összképet. Sajnálatos módon nem is nagyon diagnosztizálják 5-7 éves kor előtt. Ugyanis a figyelemzavar és a gyenge impulzuskontroll ekkora ölt hatalmas méreteket, mit sok esetben már nagyon nehéz koordinálni. Holott megfelelő időben történő felismeréssel, szakszerű tanácsokkal (szülőknek-tanároknak egyaránt) és terápiákkal ha meg nem is állítható de jelentősen jobb mederbe sorolható a gyermek. Neki meg kell tanulnia az indulatait kezelni, saját érzelmeit kordában tartani és nem feltétlenül az a lényeg, hogy evidens magatartású ember váljék belőle, hanem "csak" annyi, hogy felismerje amikor segítségre van szüksége és merjen is segítséget kérni. Sok esetben maguk a szülők is hibáznak, hol kisebb hol nagyobb bajt okozva ezzel. Ezeknek a csemetéknek a folytonos pozitív visszacsatolásra van szükségük, mivel rengeteg bajt és káoszt okoznak maguk körül, így a sok "letolásért" cserébe csak azt tanulják meg, hogy már megint nem jó valami, ők szeretnének "jók" lenni, kiérdemelni a dicséretet és épp ezért sok esetben követnek el olyan dolgokat, amiből csak keserűség származik. Hamar megtanulják, hogy akármennyire is szeretnének olyanok lenni mint a többiek és bármennyire is akarnak ők jók lenni, csak rosszul sül el, aminek már korán téves önértékelési kép lesz az eredménye. teljes meggyőződéssel állítják magukról, hogy bármit is tegyenek az úgyis csak rossz lesz. Épp ezért lényeg, hogy még akkor is, amikor szakad a cérna maradjunk türelmesek magyarázzuk el a dolgokat, nekik és mutassunk példát. Biztassuk őket olyan dolgokra amikben sikeresek lehetnek (nem olyanra amiben szeretnénk ha az lenne, hanem amit meg tud csinálni és szereti), sokszor adjunk nekik jutalmat, aminek nem feltétlenül tárgyinak kell lennie , lehet az egy jó szó, ölelés, simogatás dicséret. Mutassuk meg nekik, hogy bizony sokszor nekünk sem sikerül minden és akkor sincs minden veszve higgadtan újra próbálkozunk. Ne feledjük lehet a legkorszerűbb gyógyszer a kezünkben és a legjobb terapeuta, a gyermek a szülőtől tanul legfőképp, hisz ő az, aki mindig, mindenhol, mindenben támasza.