Másik nagyon fontos dolog, amit megtanultam az a közösség. Egy ilyen gyerkőc számára elengedhetetlen a megfelelő közösség, ahol nem sajnálják, nem is nyomják el, hanem pont úgy elfogadják amilyen ő maga valójában. Nos fél éve nem járunk közösségbe, fél év... hosszú idő, az eleje nehéz volt, mégiscsak a fél életét gyerekek között töltötte, nehezen emésztette meg milyen is itthon lenni, végleg. Legalábbis, jó időre. A terápiák és fejlesztések elengedhetetlen kelléke a megfelelő szocializálódás, amihez közösség kell. A játszótér a pár hetente meglátogatott 1-2 barát ehhez kevés. Napi szinten kell folyamatos kapcsolatban lennie a társadalommal. Ez elején jön a "nem értem miért nem mehetek" fázis, aztán egy kis nyugalom, majd ismét a tombolás és az értetlenség, aztán szép lassan alkot egy képet, hogy szerinte miért van itthon "feldolgozás" folyamata lassú és nehéz, majd jön az "elfogadás" miszerint neki jobb hogy itthon van és kitalál egy indokot hogy később jobb lesz ez csak átmeneti állapot. Vagyis nagyon jól működnek ezek a kis kölkök, éppen annyit enged az agyuk befogadni, amennyit éppen meg tud érteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése